Gazdálkodj okosan, Monopoly, Sim City. Három nemzedék, három megközelítési mód, három életszimulátor. És 2010-ben itt a zöldellő negyedik: az IBM élhetőváros-tervezője, a CityOne.

 

Retrohangulatú teaházakban még elő-előtűnik a Kádár-korszak hangulatjavító placebóinak markáns példája: a Gazdálkodj okosan társasjáték. Bár aktív szókészletünkből már régesrég tovatűnt a „Takarékszövetkezet” vagy a „maszek” szó, a lilás-csillagos önnönmagát görcsösen meghaladni igyekvő szocreál minimáldizájn azért szigorúan bevésődött elménk pitvarába. Amint pedig a hidegháború méltóztatott véget érni, találkozhattunk a játék eredeti verziójával, az annakelőtte imperialista propagandatermékként jellemzett Monopoly nevű vadkapitalista ingatlanpanama-társassal. No igen, ezek az idők még akkor jártak, amikor hajlandónak mutatkoztak ifjaink kilépni a kibertérből, s – írd és mondd-  akár órákra is offolni a facebook-profilt, hogy összegyűljenek egy Traubi – később Szobi – egy dobókocka, némi Pilóta keksz és tetemes mennyiségű játékpénz körében.

 

Aztán beköszöntött a Sim-korszak, melynek hála már nemcsak kereskedelmi és gazdasági, de életvezetési ismereteket is magunkba szíhattunk, immáron persze a monitorok fényénél. Vígan nyaltuk nyalókánkat, sétáltattunk kiskutyánkat, marakodtunk máshonnani avatárokkal, estünk teherbe, küldtük el a szívtelen főnökünket a pokol legforróbban fortyogó bugyraiba. Mindezt egy laza kattintással, chipstől olajos mancsokkal, colától nedves ajakkal. Mire elkezdődött volna az életünk, lényegében már százszor végignyomtuk – jól-rosszul - a life-campaign-t. 

 

Na most – és ezt már csak a netről tudjuk – eléggé megnőttek ezek a városnak nevezett kreatúrák. Igen, valaha talán sétáltunk mi is odakinn, sőt a pizzáson érezzük is a levegőszagot, de hát ettől még nem fog el a nosztalgia. Megvagyunk mi itt a webkamera-szájberszekszuál oktondiságokkal, no meg a jó öreg Farmville-lel. Csakhogy az IBM gondolt egyet, és elkészített egy élhetőváros-szimulátort, figyelemfelhívandó. A stratégiai játék nem egyébre, mint a tökéletes város megtervezésére hív. Honnan is kezdjük: bankrendszer, vízellátás, kiskereskedelem, energiaellátás, közlekedés. Csupán néhány a szervezési, átgondolandó témák sűrűjéből. Fussanak-e kerékpárutak a nukleáris erőművekhez, vagy elég lesz a traktornyom a szélerőműhöz? Elég lesz a város szélén meggyújtani a feleslegessé vált hulladékkupacot, s a folyóba löbbölni a kemikáliákat, vagy szabályoztassanak ez efféle gazságok? Ilyenek például.

 

A városok jelenleg az összenergia 75%-át használják fel világszerte, és belőlük származik a CO2-kibocsátás 80%-a is. A városi populáció meg irdatlan iramban növekszik. Üljünk le egy tea mellé, társasozzunk, és beszélgessünk egy élhetőbb városról.

Szerző: -Vass-  2010.05.08. 20:06 Szólj hozzá!

Címkék: város felelősség várostervezés élhető

A bejegyzés trackback címe:

https://prefoldlako.blog.hu/api/trackback/id/tr661984471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása